9 napja, vagyis a második tokaji futásom tervezett napja előtt eggyel jól becsípődött a derekam, nem mondom, hogy a legrosszabb történt, de két nap azért elég keserves volt, és a futásra egy darabig nem lehetett gondolni se. Ebből a bő egy hétből tegnap tértem vissza az egészséges emberek világába, és nem is rosszul, álljon itt egy levélrészlet bizonyságul az előbbi tagmondatban megfogalmazott állításra...
Tegnap futottam a Kopaszon, és teljesen meglepődtem. Ugyanazt a távot, mint a múltkor, jó öt perccel gyorsabban tettem meg. Lehet, hogy a szúnyogok miatt? Nem tudom, de végül odajutottam, hogy jövő héten a Bükkben a félmarival azért megpróbálkozom. Hátha ott is sok szúnyog lesz :-)...
Ez a terv most - a jelenlegi edzettségem, illetve a jelenlegi fizikai állapotom mellett - a tegnapi siker ellenére is egy kicsit őrültségnek tűnik, viszont a lelkiállapotommal már nagyobb összhangban van, azon kívül egy egészséges őrültségi szintet fenn kell tartani, mert az ember anélkül szétunná az agyát. Meg hát a legrosszabb, ami érhet, hogy feladom. Egyszerűen nem tudok szabadulni attól a zseniális mondattól, amelyik már ezerszer átsegített mindenféle akadályokon: Ha küzdesz, veszíthetsz, ha nem küzdesz, veszítettél. Ennek a mondatnak a jegyében vágok neki megint a bükki két körnek, ami sajnos sokkal kevesebb, mint a tavalyi meg a tavalyelőtti négy, de mégis nagy öröm lenne a teljesítése...