A férfi dolgokat kezdem érteni, bár visszanézve látom, hogy a válásomig ez egy teljesen ismeretlen terület volt, és azóta is csak nagyon nehezen eszmélek. Előre bocsájtom, hogy most már azok közé tartozom, akik hisznek a férfi ősképek (harcos, szerető, mágus, király) létezésében, sőt hiszek abban is, hogy a nemiségnek közel olyan fontos szellemi tartalma van, mint magának az emberi létezésnek. Ez már önmagában elég megdöbbentő, mert ha ezt a mondatot hangosan elmondanám, akkor elég sok helyen elég sokan elég furcsán néznének rám. A megállapításaid nagy részével teljesen egyetértek, bár itt-ott egy kicsit máshogy súlyoznék, főleg pedig sokkal tovább mennék. A férfiak többsége tényleg menekül a munkahelyekre megoldatlan, sőt nagyon gyakran egyenesen megoldhatatlannak tűnő párkapcsolati problémái elől (én magam is csináltam ezt), bár az a vicc, hogy ettől még legtöbbször a munkahelyén is megbukik, nem feltétlenül a céges kritérium rendszerek szerint, mert aszerint lehet akár jó is lehet, de az ilyen emberek munkája, kommunikációja általában nagyon kevéssé hatékony. Nem látnak összefüggéseket, beleragadnak részproblémákba, despoták, rémes vezetők vagy talpnyaló beosztottak, de leggyakrabban a kettő együtt, ami még szörnyűbb. Otthon pedig az a legkevesebb, hogy a munka után már csak tévét néznek, és a sört isszák, ahelyett, hogy értelmes tevékenységet végeznének, én sokkal inkább azt mondanám, hogy egyszerűen nem nőnek fel magukhoz, nem bontakoznak ki, nem küzdik ki magukból azokat a szellemi energiákat, amelyekkel a családi fészek tüzét kéne táplálniuk. Még azok a férfiak sem, akik egyébként egyáltalán nem a tévét nézik, mert lelkesen "segítenek" a házi munkában. Mert attól, hogy a férfi "segít" a házi munkában, még lehet egy olyan utolsó szerencsétlen majom, hogy az nem kifejezés, illetve legtöbbször az is. És attól, hogy ő abban a házban csak egy szerencsétlen majom, tökéletesen elborul az a rend, amelyiknek éppen, hogy épülnie kéne. Mert a férfi az ilyen otthonokban a meghatározó szellemi erőközéppont helyett egy másodhegedűs a család materiális fennmaradásáért végzett fáradozások terén, és ez a kettő azért nagyon messze esik egymástól. És közben természetesen a nő sem az lesz, akinek lennie kéne. Mert a nők mostanában rettentő ügyesek, kreatívak, millió dolgot elvégeznek, sokszor bámulatosan jól feltalálják magukat nehéz helyzetekben, viszont közben olyan területeket is vindikálnak maguknak (és szorítják ki a férfiakat onnan, és veszik el tőlük ezáltal a férfi fejlődésének az esélyeit is), ahol semmi dolguk nem lenne. A nagyon ügyes, nagyon kreatív nők gyakorlatilag megfojtják a férfiakat anélkül, hogy erről a legkevesebb fogalmuk lenne. Persze, nem tehetnek róla, hisz pont a férfinak kéne ezt nem hagynia, és nagyon nagy szeretettel, de nagyon határozottan meghúzni a határvonalakat. Azoknak a férfiaknak, akik erre teljesen képtelenek, mert minta, pozitív tartalom, a férfi szellemi erőtere nélkül nőttek fel, és így aztán nem is csoda, hogy idejutottak.
Külön tanulmányok köteteit lehetne írni a női emancipációról, amely egy olyan félelmetes félremenése a civilizációnknak, mint az összes többi, de most nem kezdek bele, mert akkor ennek a levélnek soha nem lesz vége. A lényeg, hogy a nemiség területen tényleg nincs rend, ahelyett, hogy erős férfiaink, és gyenge nőink lennének, tele vagyunk gyenge férfiakkal, és erős nőkkel, és nem tudom, hogy melyik a nagyobb baj, de azt igen, hogy a két baj egymást indukálja. Eddig valahol ugyanazt mondom, amit Te, legfeljebb helyenként kicsit talán bátrabban fogalmazok, de nálam még nincs vége. Azért nincs vége, mert ez a jelenségcsoport nem magában mutatkozik meg, és azért nincs vége, mert még nagyon keveset mondtunk a lényegi okokról. Meggyőődésem ugyanis, hogy ezen a szinten inkább a tünetekről beszélünk, és nem a betegségről, és ebből kifolyólag a tüneteket próbáljuk gyógyítani is, amivel valamit teszünk talán, de nem túl sokat, illetve - ahogy ez ilyenkor lenni szokott - egy csomó mindent más formában újra is termelünk abból, amin változtatni szeretnénk. Én ezt a tünetcsoportot más tünetcsoportokkal említeném egy lapon, még akkor is, ha a nemiségünkhöz kapcsolódó válságot magam is az egyik legeklatánsabb és legmélyebb zavarnak érzem. Viszont vannak más nagyon komoly válságok is, túlnépesedés, környezeti problémák, energiaválság, a pillanatnyilag szinte egyeduralkodó kapitalizmus pilóta játék volta (a globalizáció például lassan kifúj), a terrorizmus, a fanatizálódás (messze nem csak az ISIS-re gondolok, ugyanolyan fanatikusokat találunk például a demokraták között is), a szélsőségek térnyerése, ezek mind nagyon nyugtalanító jelenségek szintén, és egész biztos vagyok abban, hogy ezek a problémák a gyökereiknél összefüggnek, és nem érzem hatékonynak azt, amikor ezt a nagy kosarat szétszedjük, és magukban próbálunk elbánni az egyik vagy a másik méreggel.
Az elmúlt években ezekről a dolgokról nagyon sokat gondolkodtam, azt nem mondhatnám, hogy minden kristálytiszta, de lassan azért elkezdett oszladozni a köd bennem. Nagyon lassan és nagyon kicsit, de nem baj, mert már az is valami, ami zajlik, és folytatom, amit elkezdtem, valószínű, hogy ez így is lesz, amíg élek. Amire először rájöttem, az talán az volt, hogy a minket körülvevő közeg számtalan valójában nagyon relatív megállapítását hajlandóak vagyunk sokkal komolyabb súllyal felruházni, mint amennyivel az rendelkezik, és ettől olyan torzulásokat viszünk bele a gondolkodásunkba, mint a világháború. Nem az a baj, hogy a megállapításainknak nincs igazságtartalma, hanem az, hogy a súlyozásaink abszolút értelemben egyáltalán nem állják meg a helyüket. Az abszolút értelmet úgy értem, hogy a világ szellemi rendje szerint, ugyanis azt gondolom, hogy a világnak létezik szellemi rendje, sőt azt gonolom, hogy Te is pont e szellemi rendhez viszonyítva keresed a férfiasság valódi tartalmát. Vagyis van egy civilizáció, amely megtanított minket egy csomó mindenre, viszont arra nem, hogy mögé lássunk, sőt azt az igényt tulajdonképpen öli is ki belőlünk folyamatosan. Ez a civilizáció ugyanis egy rendszer, és ebben az értelemben rendszerfüggő specifikumai vannak. Nahát ezeket a rendszerfüggő specifikumokat kéne jól elválasztani attól, ami nem rendszerfüggő, hanem kortól, időtől, kultúrától független valóság. Ennek az elválasztásnak a szükségességéhez nagyon nehezen jutunk el, ha pedig valamennyire már látjuk, hogy kell, akkor nagyon nehezen szánjunk rá magunkat arra, hogy érdemi előrelépést tegyünk felé. Azért nagyon nehezen, mert "sajnos" ezer szállal kötődünk ehhez a civilizációhoz, és a fészekből kirepülni nem akarózik még akkor sem, ha nem kéne mindennek azonnal hátat fordítani. Pedig ha nem repülünk ki a fészekből, akkor nem lesz érett személyiségünk, hiszen amíg csak a közegünk diktátumai szerint rendezzük a dolgainkat, a személyiségfejlődés folyamatai nem tudnak lejátszódni bennünk. Civilizációnk számtalan súlyos ellentmondása közül talán az a legnagyobb, illetve a legalapvetőbb, hogy a kétség kívül szédítő technikai és sok tekintetben a kultúrális és társadalmi fejlődést az ember maga nem követi, sőt ebben a folyamatban az ember fokozatosan egyre mélyebbre sűlyed, mert egyre inkább elveszti kapcsolatát a szellemi világgal, a szellemi valósággal, és így aztán magával is. Például fogalma sincs arról, hogy mért van itt a Földön, fogalma sincs arról, hogy mi a szellemi fejlődés, és fogalma sincs arról, hogy mi lnne az ő része benn. (Egyáltalán nem csoda az a temérdek virtualitás, amelybe egyre inkább kerülünk, virtuális kapcsolatok, virtuális szex, virtuális munka, virtuális pénz, virtuális kommunikáció, virtuális intelligencia, stb, stb, stb.) Hiszen mindenki szellemi lény, tehát a fejlődése is elsősorban szellemi természetű, de ez lassan már olyan idegenül cseng, hogy nem értünk meg belőle semmit, viszont egy szellemiségétől önmagát lassan teljesen megfosztó ember egyszerűen képtelen lesz arra, hogy a maga által létrehozott hiper fejlett, de hiper bonyolult rendszert működtesse, egyre inkább érzékelhető, hogy nem vagyunk urai annak, ami történik, mindenki termel, mert a rendszer, azt követeli meg, de ebben az egyre gyorsuló, egyre felpörgőbb ritmusban senki nem lesz boldog, mert mindenki csak kiszolgál egy olyan külső szükségszerűséget, amely lassan átveszi az irányítást felettünk.
Ha azt mondtam az előbb a női emancipációról, hogy köteteket lehetne írni róla, akkor a civilizációnk ellentmondásaira ez hatványozottan igaz. Arról persze nincsen szó, hog valaha is létezett volna ellentmondás mentes civiliáció, de arról igen, hogy az ellentmondások között azért vannak minőségi különbségek. Az európai civilizáció talán a legfejlettebb bizonyos paraméterek szerint, de gyökerei egyáltalán nem olyan egyértelműen tiszták, mint amilyennek azt sokan szeretik beállítani, és mostanra eljutottunk oda, hogy ennek a szinte globálissá vált berendezkedésnek a fenntarthatósága mellé igen komoly kérdőjelek kerülnek. Gyökereinél ugyanis megtalálható az a nagyon méltányolható szellemi törekvés, amely az anyagot igyekezett használhatóvá és széppé formálni, de megtalálható az a hatalmi szál is, amely az általa elért vívmányok nagyságától elszállva félelmetesen éretlen módon viszonyult más civilizációkhoz például, más népek más területen megmutatkozó fejlettségéhez. Említsünk nem kevés történetet a gyarmatosítás korából, amikor folyamatosan abban a tévképzetben éltünk, hogy a többi kontinensen vadembereket találtunk, és még a legjobb szándékúak is csak odáig jutottak el, hogy ezeken a vadembereken segíteni kell, és hogy ezektől a vademberektől esetleg tanulni is lehetne valamit, az nem fordult meg senkinek a fejében sem. Pedig lehetett volna tanulni nagyon sokat, a természettel, a világgal való együttélés tekintetében a jó egyensúlyérzék gyakorlását, a természettel, sőt világ egészével való sokkal élőbb, sokkal személyesebb kapcsolatot, és egy csomó olyan belső átalakulásra való képességet, amelynek a nyomára például a primitív népek ritusait tanulmányozva pillanatok alatt rálelhetünk, feltéve, hogy egy kicsit már megszabadultunk a civilizált programozottságoktól, mert ha még egy picit se, akkor nyilván reménytelen. Csupa olyan dolgot tanulhattunk volna tőlük, amelyben harmat gyengék vagyunk, csupa olyan dolgot, amely most nekünk rettenetesen hiányzik, és persze, most már nekik is, hiszen az egyensúlyaikat felborítottuk, a kultúrájukat pedig legjobb esetben is csak a múzeumok vitrinjeiben őriztük meg.
Minden bekezdésem azzal indul, hogy túl van ez e levél keretein, és tényleg, de ha egy szót sem írok, akkor biztos nem fogom tudni elmondani Neked, azt amit gondolok a Férfiak Klubjával kapcsolatban. Ugyanis azok a zavarok, amelyeket Te is érzékelsz, a civilizációnk eredeti ellentmondásaira mennek vissza. Oda, hogy miközben az anyagi világot elképesztő módon átalakítottuk, a szellemi világgal lényegében minden kapcsolatunk megszűnt. És ha a férfinak nincs kapcsolata a szellemi világgal, akkor nem fogja megérteni soha, hogy mitől másodhegedűs a családban, nem fogja megérteni, hogy mért nem ő a család feje, és mért a nő az, ami abszurdum, hiszen a nőnek a család szívének kéne lennie, és amíg a rossz helyzet áll fenn, addig egyikük sem fogja jól érezni magát a kapcsolatban, és akkor persze, hogy fejre is fog állni az a kapcsolat egy pillanat alatt. Ha ezeken a szálakon nem megyünk végig nagyon becsületesen, akkor esély se lesz arra, hogy munkálkodásunk maradandó gyümölcsöt teremjen. Akkor a Férfiak Klubja egy jópofa kis kezdeményezés lesz, egy olyan, amelyikből van tízezer ebben a kibervilágban, és amely néhány éven belül ugyanúgy a tökéletes érdektelenségbe fog sűlyedni, mint az összes hasonló kezdeményezés, vagy ha nem, akkor ugyanúgy meg fog maradni hobbinak, mint egy bélyeggyüjtő szakkör.
Nem tudom, hogy mit tudsz kezdeni a levelemmel, és azt sem tudom, hogy én mit tudok kezdeni Veletek. Ha lehet köztünk párbeszéd, akkor állok elébe, ha nem, akkor valószínűleg semmi közöm sincs Hozzátok. Nem azért, mert nem értek egyet a mondásaitokkal, hanem azért, mert úgy gondolom, hogy itt (is) sokkal többről kéne szónak lenni, mint a felső 1 cm-es talajréteg kapargatása. Ha úgy érzed, hogy többről van szó, csak én nem értem, akkor magyarázd meg, kérlek! Meggyőződésem, hogy a lényeges történetek nem a különböző formákhoz kapcsolódnak, hanem a tartalmat érintik. A vallásokkal is az a baj, hogy mindegyik valamilyen formát magasztal, miközben a tartalomról általában félrebeszél, ha egyáltalán szót ejt róla, és ettől olyan aránytalanságok keletkeznek, hogy az ember csak sírni tud rajtuk. Ha a Férfiak Klubja mer tartalmi kérdéseket is felvetni, ha van benne hajlandóság, fogékonyság, és nem csak a viselkedésminták preferenciáit rendezgeti, akkor köztetek van a helyem. Ellenkező esetben viszont Ti is feleslegesen gyűléseztek, legalábbis én úgy gondolom...
Szavaim erősségén ne lepődj meg, egyáltalán nem azért beszélek így, mintha indulat lenne bennem, és örülök annak, hogy valami itt-ott legalább megmozdul egy kicsit. De Neked meg azt kell megértened, hogy az ember ideje drága, nincs idő finomkodni, és nem is lenne férfihoz méltó, ha elhallgatnám Előled, amit gondolok, vagy bebugyolálnám úgy, hogy aztán képtelen lennél kihámozni bármit is belőle. Vedd úgy, hogy ez egy egyenes beszéd, és reagáld le annak megfelelően, nem fogok megijedni, ha egyenes beszédért egyenes beszédet kapok vissza. Nem akarok vaskalapos lenni, és a feltáruló ösvényeket általában végig szoktam járni akkor is, ha nem látom előre a kimenetelüket. Vagyis az, hogy most olyan dolgokat írtam, mint fent, még nem zárja ki egy akár nagyon jó kapcsolat lehetőségét köztünk. Főleg azért nem, mert mindenkit nagyon sokra tartok, akik pedig valamerre egy kicsit már egy kicsit elindultak, azokat meg pláne. Ebben az elképesztő ködben, amelyben most vagyunk, már az első fénysugarat is nagyon nehéz észrevenni, de az első fénysugárból ne szűrd le azt a következtetést, hogy több nincs. Rengeteg fénysugár van, és a szellemi ember naponta lát meg újakat. Én még nagyon nem tartom magam szellemi embernek, de mégis érnek olyan élmények gyakran, hogy sírva fakadok tőlük. Azt elhiszem, hogy intenzíven dolgozol, és megírsz napi húsz-harminc komoly mail-t is akár, de mikor sírtál utoljára? Mikor volt az, hogy valami könnyekig megindított. Úgy, mint Jézust Jeruzsálem pusztulsásának víziója? Ha régen, akkor az egy aggasztó jel. Ő férfi volt, és mégis sírt, sőt azt mondta, hogy boldogok, akik sírnak. A sírás is egy férfi dimenzió, sőt egy nagyon fontos. erény, illetve egy csodálatos adomány. A középkori lovagok tudták ezt, a háborúban senki nem maradt élve a színük előtt, de utána sírva térdeltek le kedveseik elé. Az persze más kérdés, hogy azok a nők még tényleg olyan nők voltak, akik elé lehetett sírva letérdelni. Mert azok a nők még értették, hogy az a letérdelés mit jelent, és értették azt is, hogy mi következik utána. Mert nem csak azt akarták, hogy valaki segítsen nekik a házi munkában, és nem is azt várták elsősorban, hanem azt, hogy valaki szellemi lénye minden sugarával beragyogja az életüket, a létüket. Csak hát az régen volt. Na, itt hagyom abba!
--------------------------------
Egyébként van egy olyan érzésem, hogy Európa a spiritualitás terén nagyon régen eltévedt, és az elsötétedés nevű közismert 18-dik századi esemény után pedig végleg kivonult onnan. Ez óriási baj, mert ami azután történt, vegytiszta ellentmondásban állt minden létező emberi lény alaptermészetével. Lehet ugyanis azt mondani, hogy mi most már milyen modernek vagyunk, és leküzdöttünk sok babonát, viszont ezzel a huszárral lényegében csak magunknak vágunk oda. Mert az ember továbbra is szellemi lény maradt, viszont innentől kezdve a benne pislákoló legkisebb lángocskát is olyan tüntető magabiztossággal fújta el valaki, hogy az illetőnek utána eszébe se jutott bármit is újra meggyújtania, vagyis bizonyosak magabiztossága (olyanoké, akik élén jártak a maguk kiherélésében) akkora űrt hagyott másokban, hogy abból lényegében soha nem gyógyultak ki, és a gyermekeik, meg a gyermekeik gyermekei és így tovább mi sem. Mi is abban a skizofrén, emberhez tökéletesen méltatlan állapotba nőttünk bele, amely az ész dolgaiban kimagaslót alkotott, de a szellem dolgaiban lényegében teljesen analfabéta maradt, illetve lett. Egy újabb rettenetes, szörnyű ellentmondás, amely a kultúránkat terheli. És aztán ennek meg is lett az eredménye, az elfojtott energiák vadhajtásokban törtek ki, személyi kultuszok, a különböző nacionalizmusok például, de az egész szubkultúrában meg a populizmusban is nagyon benne van, meg még egy csomó minden másban is. És az sem véletlen, hogy ez a civilizáció most a legnagyobb támadást egy vallási fanatizmus formájában dühöngő népcsoporttól kapja, amelyik sok mindent nem tud, de azt nagyon jól érzi, hogy mi itt most valami szörnyűséget csinálunk. Fundamentalista vallásosságot szegeznek a kapuikra, mert nincs nekik más, de jó okuk van rá, mert az ő lángjukat is megpróbáltuk elfújni, viszont ők - másokkal ellentétben - nem hagyták annyiban, nem engedték, hogy belőlük is olyan majmokat csináljunk, mint amilyeneket magunkból...
--------------------------------
Őseink nem bűntelen hibátlan emberek voltak és nyilván jó nagy zavar is volt a fejükben viszont nem kell azt hinni h a miénkben nincs azon kívül életben maradtak tized-huszad akkora eszköztárral a kezükben mint amekkora nekünk van míg mi már a feleekkorába is belehalnánk vagyis le a kalappal előttük!
Nem a kannibalizmusra gondolok mert az szélsőség a minden kultúrában megtalálható és bámulatos hasonlóságokat mutató szellemi gyökerekről beszélek melyekből semmit nem értünk legfeljebb a gyerekek a népmeséket de velük is elfelejtetjük azt az értést amilyen gyorsan csak lehet
Azért vagyunk hétmilliárdan mert amikor a különböző kultúrák találkoztak felborultak a korábban elszigetelt közösségek belső egyensúlyai és azért borultak fel mert exportáltuk a civilizációt ahelyett h hagytuk volna őket békén a saját rendjük szerint fejlődni Amikor a mi kultúránk elérte az övéket akkora állatságokat csináltunk h arra nincsen szó Ezt tessék végre megérteni meg azt a felsőbbrendűségi tudatot amely ezek mögött az állatságok mögött volt és van és nem csodálkozni azon h az eperfagyi olykor visszanyal
Igen a fiatalok a mi fiataljaink rettenetesen egyedül vannak (virtuális társkeresésük a cyber térben sírnivaló vergődés) mert nagyon nem kapták meg tőlünk azt ami egy embernek járna jórészt azért mert mi se kaptuk meg annak idején senkitől Ebből is adódik h el kell indulni megkeresni azt ami nekik is ugyanúgy hiányzik mint nekünk meg a szüleinknek vagyis a szellemi rend szerinti a világgal a lét egészével való személyes kapcsolatban való emberi kibontakozás útját és végre elhinni róla h az nem talpvakarás hanem az egyetlen felelős reakció amely ebben a tébolyult világban embertől lehetséges illetve mindennek az alfája és ómegája
Ha boldogulni akarunk nem az európai hanem a szellemi ember szemével kell néznünk erre a világra benne magunkra és egymásra még akkor is ha a második sokkal nehezebb és sokkal felkavaróbb következményeket támaszt Nagyon ideje lenne észrevennünk h ez a két látás egyáltalán nem ugyanaz sőt őrült szakadékok tátonganak köztük...
--------------------------------
Az amit csinálunk egyszerűen nem kompatibilis az emberi létezéssel Persze ilyesmire régebben is volt már példa de az arányok változásától és a halmozódásoktól mostanra egész máshova jutottunk a tendenciák nagyságrendjei a skálák és a kontrasztok azóta egész más minőséget mutatnak Meg lehet magyarázni Apollóval meg Dyonisos-szal h ilyen az élet kavargás egyszerre szenvedés és gyönyör attól szép a válságjelenségek természetesek persze Kérlek h állj oda ezzel a magyarázattal azok elé akik sok éve menekültek el a lakóhelyükről és azóta a lét és a nem lét határán lebegnek vagy a semmi kellős közepén úgy h a családjuk fele már meghalt mert kiirtották őket esetleg majd meghallgatom h mit fognak rá válaszolni Lehet mondani h semmi dolgunk sincs a szellemi renddel lévén h nem is létezik és ez szuper jó mondás mert egy pillanat alatt legalizáltunk bármit vagyis szabad a pálya lehet építeni a gyönyörűbbnél gyönyörűbb homokvárakat vagy lehet észrevenni h lassan-lassan egyre több ember kezd ráérezni egy más létstruktúra szükségességére és lehet elkezdeni megérteni az ő gondolkodásukat is Mert azt a létstruktúrát valamikor valakik egész jól értették ma viszont már nem érti jóformán senki de el lehet kezdeni kiásni mert emberi szellemi létünk legmélyén még mindig ugyanúgy ott van mint amennyire kétezer évvel ezelőtt ott volt és az ilyen kiásás felelős emberi magatartás sokkal inkább az mint a különböző mókuskerekekben való pörgedezés Érzékenységeinket elvesztettük de azok fejleszthetők igaz nem lufi fújással hanem zarándoklattal keskeny tű fokán átvezető útakon való járással a nehéz kérdésekkel való szembenézéssel a lét férfias bátor szolgálatával gyakorlással futással zenéléssel tánccal meditálással emberi kapcsolatok a szerelmek megharcolásával kinek mi jön a forma huszadrangú mert leginkább abban kell fejlődnünk h a lét egészére mint egy személyre tekintsünk és minden pillanatot vele való találkozásként éljünk meg Biztos vagyok abban h legfontosabb feladatunk nem más mint a törekvésünk erre a személyes kapcsolatra és ha a végén majd valamiről számot kell adnunk akkor az e személyes kapcsolatra szánt szánt idő és figyelem mennyisége lesz Tudom h ez most végtelenül idegen nagyon sok ember számára tudom h borzasztó lassan és nehezen fogunk elmozdulni ebbe az irányba de azt is tudom h el fogunk csak valószínű hogy nagyon nagy áldozatok árán Ha azokból az áldozatokból valamit ki lehet váltani készséggel önként vállalt lemondással tisztább rendezettebb egyensúlyosabb létharmónikusabb életre való törekvéssel akkor földi éveink nyomot fognak hagyni és jó hírt fognak továbbadni az utánunk jövők számára Tudom h ez most nem igazán része a kultúránknak de tudom azt is h ha még lesz kultúra 10-20-50-100 év múlva is akkor annak egyre inkább része lesz Mert efelé megyünk meg kell látni az idők jeleit előbb-utóbb muszáj lesz mert nem lesz más választásunk Karl Rahner az egyházra vonatkozóan fogalmazta meg a spirituálitás követelményét még a múlt században azt hiszem hát az emberre ugyanúgy igaz A jövő embere vagy újra szellemi lény lesz vagy semmilyen Eléggé ki van hegyezve...
--------------------------------
Ha megvágod a kezed az Neked ugyanúgy fáj mint ahogy az ősembernek fájt Ha nem eszel három napig ugyanúgy leszel éhes mint ahogy ősember lett az ha nem akadt zsákmányra Amiről én beszélek az nem időfüggő vannak olyan dolgok amelyek állandóak mint a tömegvonzás és nemcsak az anyagi világban a szellemi térben pont ugyanúgy léteznek Amiről Te azt állítod h rég letűnt ugyanúgy van mint ahogy mindig is volt és mindig is lesz csak elvesztettük a kapcsolatot vele úgy gondolkodunk róla mintha nem létezne aminek meg is van az "eredménye" látjuk világosan hogy mi: egy csúcstechnológiával meghajtott civilizáció amelyet szellemi értelemben kiscsoportos ovisok üzemeltetnek hát - mit mondjak - elég veszélyes kombináció! Amiről Te azt állítod hogy rég letűnt az ugyanúgy van mint ahogy mindig is volt és mindig is lesz és szembe menni ugyanúgy nem érdemes vele mint ahogy nem érdemes az összes ujjadat lenyisszantanod mert akkor mivel fogsz furulyázni... Amiről Te azt állítod hogy rég letűnt ugyanúgy van mint ahogy mindig is volt és mindig is lesz csak elfedte a sár amelyet szorgalmasan hordunk rá még most is kiásása pedig komoly odaszánást széles spektrumú szellemi erőfeszítést elsősorban pedig a lét egészével való kiengesztelődést a vele való személyes kapcsolat újra felvételét kívánja meg mindnyájunktól ami durva nehéz viszont pillanatnyilag ez az egyetlen értelmes dolog amit tehetünk mert ha nem ezt tesszük meg 200 év múlva nem lesz ember ezen a Földön de valószínű h sokat mondtam Nagyon divatos a minden mindig változik című mondás és igaz is de nem úgy h egy iránytalan amorf közegben céltalanul vagy öncélúan lebegünk hanem úgy h egy keskeny úton megyünk át a tű fokán lásd az evangélium! Az is épp elég változatos, épp elég érdekes és épp elég izgalmas is! És az legalább nem lufifújás ezerrel amíg szét nem pukkad minden...
--------------------------------
Igen az ember belső vágyai ellentmondásosak de ez csak most jellemez minket mert pont afelé megyünk h ez megszűnjék A szellemi fejlődés során az ember egyre jobban megérti h valójában szíve legmélyebb vágya szerint csak egy dolgot szeretne együtt lenni mindenkivel és mindennel és egyre jobban megérti azt is h ehhez mit kell tennie Az út amelyen járunk a mostani skizofrén állapotból kifelé vezet Emberi lényünk legmélyén csak egy vágy van az ahonnan indultunk és az amihez majd visszatérünk Ez a hit persze igazolhatatlan de ha szívemre teszem a kezem akkor azt kell mondanom h nem tudok elképzelni se mást Mert minden más kevesebb lenne márpedig nem hiszem h a lét egésze kevesebb tudna lenni bárminél is...
--------------------------------
Belül legbelül az ember nem más mint a lét egésze ez nálam tényleg majdnem h axióma és akkor belül legbelül az ember egy ellentmondás mentes a lét teljességében részesülő szellemi lény csak oda el kell jutni valahogy például egy az emberiség egész történelmén átívelő létfejlődés által Én belátom h kényelmesebb az ellenkezőjét feltételezni mert akkor nem kell eljutni sehová és mindenki csinálhatja azt amihez kedve van csak hát az egy nagyon hihetetlen munkahipotézis mert semmi nem indokol olyan töredékesítést amely abból adódna Semmi nem indokol olyan következtetést h az ember nem a lét teljességével való találkozásra van meghíva Semmi nem indokol olyan feltételezést h valahol van egy sorompó ahol meg kell állni ahonnan továbbmenni már nem lehet Az emberi lét legalapvetőbb jellemzője h ilyen sorompó nincs sőt tapasztalatok milliárdjai bizonyítják h amikor valaki mégis elkezd ilyen sorompók létezésében hinni akkor azzal az élet tulajdonképpen be is fejeződik a számára Egyébként például az evangéliummal teljesen összecseng az amit mondok de azon kívül még 1000 egyéb helyen fel lehet ismerni illetve folyamatosan történnek olyan események amelyek ezt az észlelést erősítik Sokszor nagyon sokszor mondtam Neked h az ember több sokkal nagyon sokkal több mint ami látszik rajta még annál is sokkal sokkal több mint amit hisz magáról viszont amit rávetítünk az könnyen megölheti Mert nagyon nagy szellemi érettség kell ahhoz h valaki a saját életét tekintse referenciának és ne azokat a vetítéseket amelyek másoktól érkeznek hozzá illetve pont akkor lesz igazán szellemi értelemben is felnőtt amikor ezt meg meri tenni
--------------------------------
Most írom le ötvenötezeregyedszer: az a közeg amelyet a
civilizációnk a kultúránk az életmódunk a kapcsolatrendszereink a
társadalmaink működése jelent és benne mi magunk is súlyos szellemi
devianciákkal van vagyunk megterhelve és azok a válságjelenségek amelyek
ezreivel találjuk magunkat szemben nap mint nap mind ezekből a
devianciákból fakadnak Ebből kifolyólag a válságjelenségekkel való
foglalkozás valamennyi területe - ideértve például a környezetvédelmet a
megújuló energiák alkalmazását a demokratizálást a terrorizmus elleni
harcot és még millió jónak tűnő dolgot - legjobb esetben is csak tüneti
kezelés amely a betegséget magát akár súlyosabbá is teheti illetve egész
biztos h súlyosabbá fogja tenni ha ezzel a ténnyel nem vagyunk
tisztában ha az eljárásaink jelentőségébe belenagyítunk és a nagyított
jelentőséggel eltereljük a figyelmet a betegség magjáról illetve ha a
belenagyításokkal igyekszünk igazolni nem gyógyító hanem lényegében
tovább betegítő praktikáinkat Menj tüntetni nem bánon 1 ezrelék
jelentősége akár annak is lehet de egyébként az egész életeddel
mindennel amit teszel képviseld azt a szellemi rendet amelyben világosan
kirajzolódnak a valós súlyok a valós arányok és az azokból következő
valós súlyponti feladatok mindenki előtt Ha ezt a törekvést fogom látni
Rajtad egy szavam se lesz a tüntetés ellen lehet h el is foglak
kísérni..
Igen az ember test és lélek bár én egy picit konkrétabbnak érzem az
anyag és szellem szavakat és igen meg kell találni a kettő egységét
illetve azt az egységet amelyben a kettő szerepe világosan elkülönül
mert egész biztos vagyok abban h e kettő két teljesen különböző
minőséget hordoz Ahogy már este is írtam az erőpárok elemeinek
felcserélése összemosódása egyértelműen válságjelenség ebbe a körbe
tartozik bele például az h fogalmunk sincs a férfiasságról és a
nőiességről minek következtében ezek a nagyon is szellemi pólusok
olyannyira le vannak pusztulva h az emberek legnagyobb részének már
nincs is nemi identitása - tudom mert nekem se volt semmi a válásom után
döbbentem rá erre - és ebbe a körbe tartozik bele az h mindenki
valamilyen vallástól vagy ideológiától várja a megoldást vagyis egy
formától ahelyett h tartalmi kérdéseket tenne fel magának és azokra
tartalmi válaszokat keresne
Jelenleg az
ezredfordulón a formát jelképező Szaturnusz és az isteni tartalmat
kifejező Plútó szembefeszülnek egymással a kozmoszban Ahogy fent úgy
lent ahogy kint úgy bent Aki elvesztette az örök mértékkel a kapcsolatát
az most kétségbeesett kapkodással keresi a formát Mindhiába Akárhány
anyagi lehetőséget próbál is ki az ember az eredendő értéket hordozó
tartalom híján csak idő kérdése h mikor derül ki h a forma nem hozza el a
lélek békéjét A belső harmónia tartalmi kérdés... (Gonda-Illés)
Igen
az ember nagyon nehezen jut el oda ahová szánva van borzasztó nagy
köröket kell megfutnia ahhoz h kiderüljön bennünk az ég Ezekbe a nagy
körökbe rengeteg minden beletartozik az emberiség egész történelme és
valahol biztos van benne fejlődés de az is biztos h nem úgy ahogy ma
gondoljuk A fejlődés ciklikus változásokon keresztül zajlik van egy
probléma születik rá egy válasz ami valameddig megoldja a problémát de
egy idő után felmerül egy másik probléma amire az a válasz már elégtelen
és akkor nagy szenvedések árán szembesülnünk kell azzal h feladatunk elindulni egy új válasz megkeresése felé Ami egyébként ugyanaz a válasz
lesz mint az előző csak jobban megértve magasabb szintre emelve Tézis
antitézis szintézis az utóbbi ugyanaz mint a tézis de már gazdagabb
árnyaltabb mert magába foglalt valami mást magasabb szintre emeli azt
amiről az első szólt Zseniálisan egyszerű a dialektika így lett például
az újszövetség az ószövetség után nem eltörölni a törvényt hanem
beteljesíteni Megjegyzem édesapám ugyanerről beszél amikor
körfolyamatokat emleget És ugyanezt látjuk most is - illetve látnánk ha
figyelnénk pl a demokráciával amely eredeti formájában szárnyalt amíg
dőlt a lé de most h a lé dőlésének folyama megszakad keservesen kell
szembesülnünk azzal h a jóléti államaink a jólétüket sokkal kevésbé
köszönhették valós szellemi teljesítményeknek mint azt korábban hittük és sokkal inkább köszönhették egy tiszavirág életű külső körülményekre
épülő gazdasági prosperitásnak Most a különböző illiberális jelenségek
pont arra figyelmeztetnek h a demokrácia egy magasabb szintjére kell lépnünk Hogy amikor a demokráciát emlegetjük ne egy intézményrendszerre ne egy
formai jellemzőre gondoljunk hanem a demokrácia tartalmi oldalára hogy
minden emberi élet egyformán értékes és minden ember egyformán felelős
is Mert amikor az ellenkezőjét állítjuk rendszerfüggő szempontokat
veszünk figyelembe és nem a lét egészének a követelményeit A
rendszerekről meg nagyon jól tudjuk h elmúlnak és pont azért múlnak el
mert egy idő után annyira magukra szűkülnek h képtelenek mást észrevenni
mint azokat az összefüggéseket amelyek csak a saját kis zsebkendőnyi
területeiken érvényesek Egyébként így fog befuccsolni Orbán hamarosan de
nagyon könnyen lehet h az egész civilizációnak is ez lesz a sorsa Nem
azt mondom h minden rossz volt de azt igen h ha nem lépünk nagyot akkor
minden rossz lesz A lét logikájába ugyanis simán beleférnek azok az
apokaliptikus víziók amelyek közforgalomban vannak és amelyeket én látva h
mennyire eltávolodtunk bizonyos realitásoktól egyáltalán nem tudok
megalapozatlannak tartani A lét logikájában simán benne van az h az a
civilizáció amelyet nagy garral felépítettünk egyszer csak meg fog
szűnni az egyetlen baj az h ma már annyira egy a Föld h elképzelni se
tudom mennyi szenvedés fakadna abból Vagyis én még mindig bízom abban h
észhez lehet térni én még mindig bízom abban h szintet lehet lépni De
ahhoz egész biztosan kell az h az ember világosan lássa h mi forma és mi
tartalom és hagyja végre el a formák erőltetését ott ahol tartalmi
változásokra saját megújulására van szükség mert anélkül minden tettünk
kőhalott még a legpofásabbak is Az ember szellemi fejlődése egy olyan
követelmény amelyet bizonyos tettek elvégzésével nem lehet kiváltani Azok a farizeusok akik Jézusnak az egyetlen komoly
problémát jelentették pont ennek vallották az ellenkezőjét Egyáltalán nem állunk tőlük olyan messze mint
hisszük
--------------------------------
A közlegelők tragédiája (link)
A cikk érdekes, Garett Hardin hivatkozott megállapítása, mely a kiinduló pont hozzá, még inkább, viszont nem tudom, hogy Te mit akarsz mondani vele. Ha azt, hogy a civilizációk fejlődésének elkerülhetetlen velejárója a fejlődés, illetve a fejlődés igénye és a fejlődés korlátai között előbb-utóbb szükségszerűen fellépő feszültség és abból következően az adott civilizáció válságba kerülése majd összeomlása, akkor bizonyos tekintetben igazat adok Neked, hiszen - ahogy már többször írtam - a ciklikusság a természetes folyamatok általános jellemzője, például minden egyes ember élete is ilyen, egy növekedés, egy kibontakozás, és utána egy válság, egy fenntarthatatlanság, egy hanyatlás, viszont ez a fejlődés ívét nem töri meg, csak azt kell tudomásul venni, hogy a fejlődés egy forgószínpadon zajlik tulajdonképpen, azt kell tudomásul venni, hogy a régi dolgoknak mindig meg kell halniuk ahhoz, hogy új dolgok létrejöhessenek. Minden este lefekszünk, meghalunk, és minden reggel felkelünk újjászületünk, a természetes életritmusunk azt gyakoroltatja velünk kicsiben, ami nagyban is a sorsunk. Felkelések és lefekvések, elmenések és hazatérések, elfáradások és pihenések, ezek a párok annyira hozzátartoznak az életünkhöz, mint a lélegzetvételünk, amely talán a legalapvetőbb ritmus mind közül...
Ha viszont azt akarod mondani, hogy nincs is itt semmi teendő, mert az események tőlünk független belső logikája diktál valamit, amit mi úgy sem írhatunk felül, akkor erősen vitatkoznék, mert a válságok nem tőlünk függetlenül jönnek létre, olyannyira nem, hogy minden külsőt, anyagit valamilyen belső, szellemi előz meg, melynek az előbbi csak formai visszatükröződése. Azok az elmenések, és hazatérések, amelyek a látható ciklikusságokban fejeződnek ki, a mi elmenéseink és a mi visszatéréseink szellemi síkon, vallásos ember azt mondaná, hogy a bűnbeesések és a bűnbánatok folyamatos váltakozása, ha pedig valaki kevésbé vallásos, akkor talán azt, hogy a szellemi renddel kapcsolatos pozícióváltásaink sora van mögötte, amellyel egyszer elutasítjuk, másszor elfogadjuk azt. Egyébként abba már egy kicsit beletörődtem, hogy ennek a civilizációnak, amelynek a "fejlődése" most zajlik, egyszer vége lesz. Szeretném, ha nem nagy zajjal lenne vége, de ez csak egy egyéni szociális probléma. Arra viszont komolyan vágyom, hogy a következő élők majd tanuljanak valamit belőlünk, legyenek többek a mi bukásunk tanulságait leszűrve. Sőt a lehető legtöbbet tanulják meg így. Ugyanaz, mint a gyerekeimmel kapcsolatban. Meg fogok halni, persze, de ők nélkülem nem lettek volna azok, akik, illetve legyenek a lehető legtöbbek abból, ami belőlem kinyerhető, az én életem tanulságai alapján is. Valamit kaptam, folytattam, és az élet vágyával adom tovább, mint mindenki. Nem akarok mást, mint jól eljátszani azt a szerepet, amely az emberré válás hosszú folyamatában rám jutott. Az életem az én életem legyen, mert amennyire az enyém, annyira élet, és amennyire nem az enyém, annyira nem az. A többi nem érdekes, jól csak a szívével lát az ember. St-Exupéry Kis Hercege állítólag a világon eddig legnagyobb példányszámban kiadott irodalmi mű a vallásos alapkönyveket leszámítva. Azt hiszem, nem véletlenül...