Hullámmá válni (levélrészlet)
Nem hiszem h egy emberélet értelme bizonyos többé-kevésbé önkényesen választott külső indikátorok szerinti jó teljesítés lenne Teljesen normális h élete első szakaszában mindenki abból él amit elé tesznek vagy mondjuk inkább úgy h rávetítenek hisz nem is rendelkezik mással Ebben az életszakaszban nagyon erősek az ember környezetéből érkező meghatározottságok de az is biztos h ennek az időszaknak egyszer le kell zárulnia illetve fokozatosan át kell mennie egy egészen másmilyen létszemléletbe egyszerűen azért mert a környezet a közeg zárt lehatárolt és annak ellenére h bizonyos üzeneteket talán kimond meg sem közelíti a létnek azt a plasztikusságát és azt a gazdagságát amelyet bármelyik emberi élet jelent Mindenkinek egyre élőbb kapcsolatba kell kerülnie saját személyes létével mindenkinek meg kell értenie h a külső referenciák szerepe csak ideig óráig tart amely a személyiségfejlődés folyamatában fokozatosan relativizálódik halványul Mindenkinek meg kell értenie h külső kapcsolatainak akármilyen minősége sem váltja ki önmagával való belső kapcsolata szükségességét mindenkinek meg kell értenie h életének nagyon reális veszélye az őt körülvevő közeg szerinti nagy játékossá válás úgy h közben saját belső terében nem lesz több egy nagyra nőtt csecsemőnél Az ilyen emberek persze elérhetnek látványos eredményeket olyanokat amelyeket a környezetük majd nagyra értékel de a lét egészében saját életük egészében megbuknak Egy kívülről támasztott követelményt kiszolgálnak ugyan de meg sem fordul a fejükben h az nem minden h az életüknek van egy belső követelményrendszere is és azon a területen egy lépést sem tettek még A legnagyobb veszély pont az h ezt a kettősséget most már lassan egyáltalán nem értjük egész biztos vagyok abban h az összes bajunknak ez a végső oka Lehet irgalmatlanul nagy technikai tudásunk ha az ember önmagával igazi belső lényegével való kapcsolata megszakad illetve ami még rosszabb értelmezhetetlenné válik akkor nem fog segíteni rajtunk semmi Lehet akármilyen fejlett egy civilizáció ha nem lesz senki aki képes túllátni rajta a lét egésze olyan mértékben fog sérülni benne h a lét egészének egyszerűen nem is lesz más választása mint veszni hagyni azt a bizonyos értelemben talán tényleg kimagaslót elérő de összességében mégis csak önkorlátozó magára záródó rendszert abban a természetes ciklikusságban amelyben minden rész szerint való pusztulásra van ítélve h halálából valami új valami több szülessen Mert egyetlen civilizáció sem a lét egésze Ha ezt elfelejtjük ha egy adott kultúra látására specifikumaira korlátozzuk magunkat ha sorompót állítunk a határtalan felé vezető úton sírba visszük magunkat és magunkkal együtt azt a kultúrát is amelyet felépítettünk Nem arról van szó h töröljünk ki mindent amit az életünk első felében tanultunk hanem arról h azt a tudást egy jó arányrendszerben az őt megillető súllyal szerepeltessük és főleg ne higgyük h a kívülről szerzett tudás elegendő mert nem az Van illetve lennie kell belső kapcsolatnak létünk egészével és annak a kapcsolatnak a terében ugyanúgy mint ahogy minden emberi kapcsolatnak a terében zajlania kell egy folyamatos történetnek és abban a történetben folyamatosan kell tanulságoknak képződniük és kell h folyamatosan átéljünk megindító élményeket vagyis olyanokat amelyek falakat takarítanak el az utunkból h menjünk oda ma ahová tegnap még nem mertünk elindulni Ennek a belső történetnek hallatlan jelentősége van hisz pont attól válunk fogékonnyá egyre több mindenre pont attól válunk a környezetünkhöz képest előremutatókká vivő emberekké szemben a kultúrafüggő közkatonákkal akik tulajdonképpen csak parancsot teljesítenek Nem csak mások által keltett hullámokat kell meglovagolnunk illetve az egyre kevésbé dolgunk Egyre inkább hullámmá kell válnunk nekünk magunknak is