2018. április 29.

Ha valaki azt gondolná, hogy a hosszú kihagyás, illetve igen csak kis mennyiségű futással jelzett periódus hatására elálltam a tavaly nyáron megfogalmazott nagy projektemtől, az nagyon téved, sőt, azt kell mondanom, hogy sokkal motiváltabb és sokkal lelkesebb vagyok, mint kilenc hónapja, viszont az igaz, hogy százezer dologhoz egész máshogy viszonyulok most, mint korábban, és ez alól a futás sem kivétel. Sajnos az ember, bármibe fog, annak van egy kis pótcselekvés jellege. Ezt az ellentmondást egyszerűen nem lehet kiiktatni, illetve aki megpróbálja, az egy lajhár szintjére fog lesüllyedni körülbelül kettő másodperc alatt. Tálcán kínálja magát a kifogás, hogy ugyan már, csak az egod küszködik, hogy felmutathasson valamit, és utána büszkén verhesse a mellét, hogy na, lássátok, én megmondtam! Sajnos-szerencsére azonban a helyzet az, hogy erre az egyébként tényleg nagyon kézenfekvő kimenetelre az említett projekt teljesen alkalmatlan, egyszerűen azért, mert ennyit az egoért, nem lehet futni, ennyit csak az ego haláláért lehet. Persze, ettől még bármi lehet, de az biztos, hogy nem a futásra kell összpontosítani, mert abból legfeljebb egy csomó reménytelen vergődés lesz, meg néhány - akár komoly - sérülés, ez egy ilyen játék, ha valaki valami nagyot nagyon akar, arról akár lehet is mondhat abban a szent pillanatban. Ennek a projektnek úgy kell nekilátni, mint egyébként mindennek, hogy nem a végcél lényeges, hanem az út, amely felé vezet, még akkor is, ha ilyen mondásokat nagy szeretettel szoktunk lila ködnek titulálni, például képzeld csak el, mit szólna a főnököm, ha azt mondanám neki, hogy lesz...rom a munkám eredményét, sokkal fontosabb, hogy dolgozom, mint az, hogy elérek-e bármit is a munkámmal. Azt hiszem elkerekedne a szeme, ugyanis neki az egyáltalán nem számít, hogy dolgozom-e, neki az számít, hogy felmutatok-e valamit, és hogy én a valamit munkával mutatom-e fel vagy valamilyen varázslással (esetleg a beosztottaim belének a kitaposása által), az őt teljesen hidegen hagyja. Hát csak ennyire élünk egy érdekes, kifordított világban :-)! Én viszont egy kicsit átfogalmazom a projektem célját, illetve pontosítanám. Nem arról van szó, hogy le akarom futni azt a bizonyos távot, hanem arról, hogy a futásban akár annak a távnak a teljesítéséig is el akarok menni, ha az segítségemre van az emberré válásomban. Nem tudom, hogy érthetően fogalmaztam-e, de remélem, hogy igen. Ha nem világos még minden, de azért érdekel Benneteket, hogy mit értek alatta, akkor lehet majd tovább olvasgatni itt, hisz lesznek további blogbejegyzések, és akkor talán majd kivilágosodik kicsit az, aminek egy kicsit még a saját magam számára is világosodnia kell. Az már biztos, hogy Leonidasz királyról találtam egy szép képet az interneten, amelyet a hosszú hétvége során 15 USD-ért meg fogok vásárolni, ugyanis annyiba kerül, de ezúttal nem sajnálom rá a pénzt. Ez a blog, meg ez a projekt ugyanis (akárcsak az EDDA művek) velem együtt - és persze Veletek együtt is, hisz Nélkületek egy fabatkát sem érne - MINDÖRÖKKÉ ÉL! Bátorság, ne féljetek! Nem tudom, ki mondta, illetve tudom, de nem számít, az számít, hogy kinek mondta: nekünk :-)! Hajrá :-)))!