Ma délelőtt, mint szombaton általában, betértem a kedvenc kávézómba, és találkoztam egy volt szomszédommal, illetve kettővel, mert párban voltak. Újévi köszöntés, öröm-öröm, puszi-puszi, vagyis a szokásos formaságok, és közben elhangzott (tőlem) a világ legbanálisabb kérdése is: a "Hogy vagytok?". Erre a kérdésre már sok majdnem tökéletesen pontos választ hallottam, de ennyire egyértelműen azt, amit ilyenkor mondani illik, ennyire vegytisztán kimondva az ilyenkor elvártat, ennyire szóról szóra azt mondva, amit kell - hát, nem tudom... szóval a szomszédpár férfi tagjának szavai egy kicsit mellbe vágtak. A rendkívül jól öltözött, és tudom, hogy a nyomorgástól nagyon messze álló idős, már nyugdíjas, de kisportolt és elég jó egészségnek örvendő ismerősöm ugyanis fülig érő szájjal a következő mondatot ejtette ki a száján:
Köszönöm nagyon jól vagyunk, minden szuper, a többiről pedig nem beszélünk.
Nem volt semmi bántó, semmi feszélyezett a szavaiban, neki ez így egy nagyon is vállalható, teljesen kerek, és teljesen természetes kijelentés volt, hiszen félúton a cappucino első és utolsó cseppjének elfogyasztása között ilyeneket mond az ember mostanában, ez a trendi, és tényleg úgy adta elő, olyan rezzenéstelen maradt közben a mosolya, ahogy az a legprofibb színészektől telik csak. Elképesztő egy ilyen színészi teljesítmény, de aztán talán még elképesztőbb, hogy valóban ez az elv írja le a legjobban az eljárásaink mibenlétét. Ez az egész modern világ itt körülöttünk köszöni szépen jól van, a többiről pedig kéretik nem beszélni. Na jó, a kisebb bajokról egy picit lehet, de az a maximum, a többi pedig tabu, meg ne bolygassa senki, mert akkor összedőlnének az elméleteink, és kiderülne egy csomó disznóság, és az összes tudatállapotunk porrá hullna. Igaz, hogy így meg a világ fog, de az nem ma, hanem csak holnapután, az meg a kutyát se érdekli, hisz élj a mának! Ez zajlik most, ez a kiválóan álcázott vérprofi hárítás és színjátszás a szellemi élet minden területén, és ennek a teljesen logikus következménye minden, ami az anyagi valóság síkjaira vetül. Mért vetülne más oda, ha csak arra merünk gondolni, hogy jól vagyunk, miközben egyáltalán nem vagyunk jól, sőt nagyon rosszul vagyunk, de az nem téma. Csak így tovább, majd lesz valami...