A történetben az a legédesebb, hogy más formában ugyan, de sok nép őshagyományában található hasonló motívum. Természetesen egy szimbólumról van szó, a sziklák olyan jelenségeket jelképeznek, amelyek a racionális gondolkodás szintjén ellentétpárokként mutatkoznak be, jobb és bal, fény és sötét, egy és sok, anyag és szellem, élet és halál, olyan dolgokat, amelyek egymásnak feszülnek, és az embert is összeroppantják, ha közéjük keveredik. A racionális érvelés szintjén nem lehet túljutni rajtuk, a megoldást Phineus szolgáltatja, a két egymás ellen feszülő erőt úgy kell összeugrasztani, hogy közben mi magunk ne legyünk ott, mert csak így tudunk ott lenni pont akkor, pont abban a pillanatban, amikor a két szikla nem ütközhet össze. Cambell egy másik helyen így fogalmaz: Tanúi vagyunk, ahogy összecsattannak a Symplegades borzalmas ikerszintjei, amelyek között a léleknek át kell haladnia - anélkül, hogy bármelyik oldallal azonosulna.
Azért írom ezt le, mert azt érzem, hogy a logika kevés, iletve az a baj, vagy inkább a jó, hogy az ember nem racionális lény, és ezért aztán nincs az érvelésnek az a foka, amelyet ne lehetne, illetve ne kéne meghaladnia. Képzeld csak el Jason evezőseit, átcsúsznak, mert szabadok, mert rátaláltak az összecsattanó sziklák gyenge pontjára. Te is szabad vagy, ha túl tudsz látni azon a falon, amelyet ezek a látszólagos ellentétek építenek fel, hogy elzárják Előled a tengert. Az öröm és a fájdalom ellentéte összemorzsolhat, ha bármelyik oldalára állsz, mert sem az öröm, sem a fájdalom nem megoldás az életre. (Boldogok, akik sírnak, mert ők majd megvigasztaltatnak.) A mély és a sekély ellentéte is összemorzsolhat ugyanígy, és ezt én is érzem, még ha most nem is látszik rajtam annyira. Az ajtóstul rontás a házba és az illedelmes kopogtató bebocsájtás kérés ellentéte is összemorzsolhat valakit ugyanúgy, utalok a reggeli levélre! Az ember ezeken a szembenállásokon varázsolja át magát! (Mit mond Radnóti? Bíbor parázson ha kell zuhanó lángok közt varázslom majd át magam, de mégis visszatérek... Mért nem írunk ma ilyen verseket? Mert nem vagyunk elég ügyes költők? Csudát! Egyszerűen nem vagyunk elég bátrak.) Minden beavatásnak ez a lényege, az élet racionális alapvetésének a feladása. Mert az ember ezeknek az ellentétpároknak mindkét oldalát hordozza, és ezért nem életszerű semelyik oldal kiemelése. Legyetek jók! Hogy legyünk jók, amikor rosszak vagyunk? Akkor legyetek rosszak! Hogy legyünk rosszak, amikor jók vagyunk? Na, ezeket a kérdéseket nem merjük feltenni magunknak (inkább kinevezzük magunkat a kettő közül az egyiknek), és miután nem tesszük fel (és kimaradunk azokból a csodálatosan összetett játékokból, amelyekben a különböző oldalaink egymással táncolnának, és attól a játéktól a lelkünk felnőne és megerősödne), nem is mozdulunk egy centit se a tenger felé. Pedig lehetne, sőt kéne is, mert az élet ott kezdődik kint. Amikor az ember már túl van a benne csattogó sziklákon. És azzal, hogy túljut rajtuk, még a többit is megmenti, hiszen a legendabeli szikláknak is elég volt egy rajtuk túljutó hajó, már attól megszűnt az átok, már attól szabad lett az út. Kincset őrző sárkányok, a népmesék legkülönbözőbb legyőzendő szörnyei pont ugyanezt a szerepet töltik be. És ha van egy hős, aki megteszi azt, amit kell, a többi utána ugyanúgy részesül a jóból. Egy meghalt a kereszten, hogy mindenki éljen! Mért nem vesszük észre ezt a párhuzamot a görög mitológia, a hetvenhét magyar népmese és az evangélium között? Pedig üvölt, hogy ugyanarról van szó. Egyszerűen nem merjük komolyan venni ezeket a dolgokat, és így aztán nem is fogunk jutni sehova. Nem merjük komolyan venni, hogy a szellemi létnek egészen más dinamikái vannak, mint amilyeneket mi civilizált emberek leképeztünk magunknak róla. Ha már az evangéliumot nem olvassuk, legalább a mitológiákat és a meséket olvassuk figyelmesen, érzékenyen, értően...
Nehéz megértenünk egymást, de ennek egy nagyon nagy része az, hogy magunkat se értjük igazán. Pár levelezőpartnerem nagyon megdolgoztat, tegyék is egyébként, néha haragszom rájuk ezért, de aztán mindig rájövök, hogy az én malmomra hajtják a vizet, mert rengeteg dolgot pont így tudok megérteni, nélkülük viszont a kérdések többsége talán fel se merült volna... Nehéz hajózni a sziklák közt, durván nehéz, de hihetetlenül jó! Csak kell egy kis bátorság hozzá Azt a kis bátorságot nekem minden nap újra és újra össze kell szednem. Néha napjában többször is!
-------------------------------------
Én vagyok az, aki van, és Te vagy az, aki nélkülem nem léteznél. A lét vagyok, a Te léted is, sőt a léted legbensőbb, legszemélyesebb rétege, útjaid tehát felém és magad felé egyszerre vezetnek, de az összeütköző sziklák között - a szűk vízen, a tű fokánál, ahol szörnyű csaták dúlnak, észak dél ellen, dél észak ellen harcol, lent és fent, föld és ég, sötétség és fény, jó és rossz feszül egymásnak - csak akkor juthatsz át, ha nem félsz attól, hogy valamelyik kő rád zuhan. Ne válassz ki egy pólust se a párja ellenében, egy erőt se az ellenerőjével szemben, akard mindegyiket, mert mindegyikre egyformán szükséged van a túléléshez, hiszen mindegyik Te is vagy. Ne hazudj le semmit magadból, a legfontosabb összetevőidet meg pláne ne! Azok a szembenállások, azok az erőpárok ugyanis pont a hajtóműveid, és ha bármelyiket kiiktatod, véged lesz azonnal, mert az összezáró, összemorzsoló sziklatornyok között időben áthaladni félgőzzel nincs esélyed. Feszítő ellentmondásaid tudnak csak elég mélyre nyúlni beléd és tudják felhozni onnan most még letapadt energiamezőid oly fontos tartalékait, amelyek képesek túllendíteni Téged életed holtpontjain, hajódat a végtelen tenger nyílt vizére repíteni. Ma még csak a probléma vagy, de ha elég bátran fogadod az élethelyzeteidet, holnapra válhatsz megoldássá...