Játékos viccelődések pici sorozata vezetett el ahhoz a kis levélhez, melyben egyik hölgy kollégámnak megköszöntem, hogy segített egy apró dolog elintézésében, de amit neki félig komolyan leírtam, annak egész komolyan is meg kéne állnia a helyét, hiszen ha elég intenzíven élnénk, akkor minden szavunkkal utalhatnánk azokra a történetekre, melyek szívünk legmélyén folyamatosan lejátszódnak:
Nagyon köszönöm, Drága Hölgy, szolgálatodat, és bókjaidat is, melyeket – bár méltatlan vagyok rájuk – örömmel fogadok el Tőled. Szívemben megőrzöm minden szavad, hogy nehéz napjaim során is éltessen a remény, mely angyali kedvességedet és tündéri jóságodat egyaránt szemem elé vetíti majd, hogy értelmet adjon férfias küzdelmemnek, melyet a világ és azon belül a Te sorsod jobbra fordulásáért is köteles alázattal vállalok.