Az élet egészének van egy belső logikája, illetve van egy személyes fejlődése, minden élő abból részesül, azáltal válik élővé. Bíznunk kell az élet egészében, akiben mi emberek is mindannyian fejlődünk és élünk, bíznunk kell az élet egészében, mert annyira leszünk élők, amilyen mértékben kapcsolatba kerülünk vele, és bekapcsolódunk a kibontakozásába. Nem lehet kisebb vágyunk ennél, még akkor sem, ha sokszor könnyebb lenne megfoghatóbb, kevésbé tágas, zártabb, állandóbbnak és ezért biztonságosabbnak tűnő rendszerek belső logikája szerint élni. Nem lehet kisebb vágyunk akkor sem, ha sokan emiatt támadni fognak minket, és számon fogják kérni rajtunk, hogy mért nem tisztelünk olyan dolgokat, amelyeket ők annak a szűkebb rendszernek a belső logikája szerint tisztelnek. Az élet egésze beláthatatlan, felfoghatatlan, végtelen, de az ember pont attól ember, hogy efelé a beláthatatlan, felfoghatatlan, végtelen élet felé tud menni, és ezt a képességét ki is használja. Aki nem használja ki, az elássa talentumait, élete legfontosabb összetevőjét nem tekinti, abból a kalandból marad ki, amiért megszületett.
Szavaink, mint ahogy viselkedésünk egyéb formai elemei is zártak, nem az utat, csak az út egy pontját jellemzik. A folyamatot csak az a fejlődés fejezi ki valamennyire, amelyben tegnapi szavainkat felváltják a holnapiak, amelyben tegnapi vízióink minden nap elhalványulnak, hogy helyettük a holnapiak rajzolódjanak ki. Ha meg akarsz tudni valamit az életről, soha se magukban álló szavakra vagy szógyűjteményekre figyelj, hanem arra a egymásutániságra, amelyben minden szó minden nap újjá válik, újabb és újabb arányokat, újabb és újabb árnyalatokat kap. Nem a kimerevített képek, hanem ez az árnyalatok folyamatos változása, az átfogalmazódások szakadatlan sora jelenti az igazságot. Mert az igazság több bármelyik róla alkotott képnél, de a képek folyamatos váltakozásán keresztül közelíthető. Ha szavaink nem fogalmazódnak át nap mint nap, akkor a klinikai halál állapotába kerültünk, az egészséges, levegős fejlődés helyett dogmatikus fogalomrendszerek zárt burkát csuktuk magunkra, amelyben - ha nem nyitjuk ki hamar - biztosan meg fogunk fulladni, vagyis a szellemi, emberi létből kicsúszunk, és egy pusztán biológiai, vegetatív működésbe fogunk kerülni. Nincsenek statikus igazságok, utunk egyetlen pontja sem igaz magában, bármely pontjához való ragaszkodásunk hamis, szöges ellentétben áll a lét logikájával. A lét logikája ugyanis a változás, a fejlődés, az út egésze. Ha bármilyen magában álló igazságot vallasz, biztos lehetsz abban, hogy az féligazság, a féligazság pedig teljes hazugság, ahogy azt egy nagyon egyszerű, de nagyon bölcs zsidó mondás le is szögezi. Ha nem vagy kész továbbmenni onnan, ahol tegnap voltál, megbuksz, mert a tegnapi igazságod ma már semmit se ér. Ne az a szó legyél, amelyet kimondasz, hanem az a szó, amely ma Veled együtt meghal, hogy holnap - Veled együtt - egy új születhessen belőle.