2018. február 18.

Húzunk frontvonalakat a rajzasztalon, meg a bal és a jobb oldal között csak azért, hogy a bennünk magunkban lévő frontvonalakról ne kelljen tudomást vennünk. Abban hiszünk, hogy fejlett technológiával és fejlett társadalmi berendezkedéssel megoldható, kiiktatható az emberi tényező, miközben egészen nyilvánvaló, hogy nem, és amikor erre jelek sokasága figyelmeztet minket, elképesztő hazugság áradatba kezdünk. A felvilágosodással megszentelt nyugati civilizáció a menekülés magasiskolája, egy fantazmának a dédelgetése, óriási eltévelyedés, mely szerint az ember boldogulhat anélkül, hogy tudomást venne saját magáról, a benne magában feszülő erőpárokról, elvakult és teljesen alaptalan feltételezése annak, hogy lehet élni az önmagunkkal való jó kapcsolat, a bennünk élő mesehősökkel, démonokkal, szörnyekkel való szembenézés nélkül. Pedig az ilyen magával egyáltalán nem tisztában lévő emberek sokasága lehet, hogy fel tud építeni egy lélektelen és kiherélt életteret, de a képességei nem lesznek elegendőek semmilyen távlatos, hosszan tartó, emberi létrehozására. Aki nem néz szembe magával, az nem néz szembe mással sem, nem néz szembe olyan megkérdőjelezhetetlen tényekkel, hogy az ember nem egy kábulatra, hanem egy lélekfejlődésre teremtett lény, és ha a lélekfejlődés kimarad az életéből, akkor minden gazságra képes lesz nagyon hamar anélkül is, hogy abból a gazságból, amelyet elkövet, bármit észrevenne. Sivár, logikus, gépies, mitológiátlan, istentelen, lélektelen, az ember saját belvilágával semmilyen kapcsolatot nem feltételező, vagyis teljesen élhetetlen az a szubkultúra, mely mellesleg a kultúrák csúcsának kiáltja ki magát, és önteltsége miatt már annyira megérett saját bukására, hogy szinte csodaszámba megy, hogy annak a bukásnak most még csak az előjelei mutatkoznak meg. Vigyázni kell nagyon, nem gondolkodhatunk tovább rendszerekben, nem remélhetünk tőlük megoldást, mert a rendszer nem ember, sőt az emberrel minden tekintetben inkompatibilis. Nincs jó rendszer, egyetlen rendszer sem jó, minden rendszer létidegen, ember lehet jó, rendszer nem, valamelyik rendszer jóságának a kikiáltása nem több, mint egyéni kudarcok elkendőzése, egyéni vállalások elsunnyogása. Óvakodj azoktól, akik saját életük lényegi kérdései elől valamelyik rendszerbe menekülnek, óvakodj azoktól, akik valamelyik rendszertől várják azt a megoldást, amelyet magukban kéne felkutatniuk, és magukból kéne kitermelniük. Óvakodj minden európai embertől, mert mindegyik abban a súlyos aránytévesztésben él, hogy a rendszere majd eltartja, és most, hogy kezd kiderülni az ellenkezője, egyik se tudja, hogy hova nyúljon, és ebbe a szerencsétlenségbe egyre inkább kezdenek belezavarodni. Óvakodj a kultúránk alapvetésétől, mert légvárakat épít, látszólag az emberért tevékenykedik, de valójában pont azt utasítja el, ami a leginkább emberi lenne. Óvakodj ettől a hazug civilizációtól, amelyik elvakultságában elhanyagolja az ember legalapvetőbb jellemzőit, mely anyagi lényt lát a társában, nem szellemit, nem a rendszeren túlmutató csodát, összetettséget, személyes gazdagságot emeli ki, mert a rendszerkonformitás az egyetlen valódi kritérium a számára, és óvakodj magadtól is, ha ilyen vagy, ha itt nőttél fel, és átjárt Téged is a hazugság minden mocska.