A gyermeknek egyetlen módon tudsz biztonságot adni, úgy, hogy nem engeded veszélyes helyekre, vagyis korlátozod a szabadságát, tehát a biztonsága és a szabadsága kizárják egymást, illetve minimum egymás ellen dolgoznak, és ez nagyban is pont ugyanígy igaz. Minél biztonságosabb egy közeg, annál kevésbé szabad. Ez fizikai, lelki, szellemi értelemben egyaránt érvényes. Elvben fel lehet építeni egy tökéletes rendőrállamot, amelyik elég biztonságos, de annak az lesz a következménye, hogy az egész Föld egy nagy börtönné válik, hiszen a biztonságos működéshez az kell, hogy mindenkinek az utolsó idegszálát is folyamatosan figyelje a rendszer, és szükség, illetve nem rendszer konform viselkedés esetén beavatkozzék. (Nagyjából ennek a rendszernek a világméretű kiépülése zajlik egyébként több száz éve de az utóbbi időben egyre gyorsuló tempóban.) És ugyanígy szellemi síkon: fel lehet építeni csodálatos gondolatiságokat, amelyek viszont olyan zártak lesznek, hogy még egy jobb érzésű kutya is csak nyüszíteni tudna bennük. Vallások, ideológiák mind ilyenek, de minden ember saját kis világnézete sem különb. Az a világnézet, amely kell neki, hogy biztonságban érezze magát, de amely olyan szépen el is veszi a szabadságát, mint a huzat, mert utána már mindent csak azon át, annak a világnézetnek a szempontrendszerén keresztül fog nézni, és az a csőlátás, amely így létrejön, az ő saját szellemi gazdagságával, sokszínűségével, távlatosságával tökéletes ellentmondásba fog kerülni, ugyanúgy ahogy minden leszűkítés, amely kell egy társadalom praktikus működéséhez, szisztematikusan és folyamatosan nyírja tagjai végtelenül összetett személyiségét. És ha ezt az ellentmondást nem akarja, tudja, meri tudatosítani magában valaki, akkor abba szépen bele is pusztulhat. Lehet, hogy nagyot fog alkotni, de csak egy zsebkendőnyi területen - azzal semmi baja sincs a rendszernek, az belefér - de az is lehet, hogy fellázad, és elkezd lövöldözni ne azt már a rendszer nem tolerálja.
Nagyon vigyázzunk h mit nevezünk jónak és rossznak, mert legtöbbször teljesen félrevisz minket ezeknek a szavainknak a súlytalansága, és a deviancia szó is nagyon rendszerfüggő. Az, hogy Saipov (a new-yorki merénylő) ki akarja tenni az Iszlám állam zászlóját a kórházi szobájába, az ő szempontjából nézve a legnormálisabb kérés, ami létezhet. A rendszer szempontjából nézve borzalmas, igen, de ha a gondolkodásunkból hiányzik az a szempont, hogy a terrorizmust mekkora részben pont a rendszer hozta, vagyis mi hoztuk létre - mint ahogy az tényleg hiányzik is - akkor nem kevésbé vagyunk deviánsak, mint ő, tehát semmi jogunk sincs őt elmarasztalni a devianciájáért, illetve az a jog amivel elmarasztaljuk, nem egy egyetemes jog, hanem csak egy rendszer papírvékony paragrafusa, és az azzal való élés egy őrült manipuláció lesz, amely ötször nagyobb gazság is lehet, mint járókelők közé hajtani teherautóval. Sajnos ezt nem értjük, nem akarjuk megérteni, és azt hisszük, hogy semmi más dolgunk sincs, mint felszerelni még több kamerát, meg kifejleszteni még több hatékony védekezési módszert ahelyett, hogy mernénk szembenézni a ténnyel, hogy akármekkora gyufás skatulyát is csinálunk, még mi magunk is ki fogunk lógni belőle, nem hogy a másik ember. Tolsztoj írja, hogy az élet akkor kezdődik, amikor az ember nem tudja h mi lesz - tűpontos megfogalmazás hiszen az ember nem arra született, hogy biztonságban legyen, hanem arra, hogy szeressen, illetve valami keveset legalább megértsen abból, hogy mi a szeretet, de ha minden kaput magára zár, akkor soha semmit sem fog megérteni belőle, és végeredményként egy kockázatokkal és fájdalmakkal is bőven teleszórt mennyország helyett, egy nagyon biztonságos és nagyon steril poklot fog létrehozni, amelyben pár vegetatív életfunkció futtatásán kívül, egy mákszemnyi fantázia nem sok, de annyi se lesz Na azt nem akarom!